Rólunk

Az Alba Innovár Digitális Élményközpont 2017 nyarán nyílt meg Székesfehérváron. Célja, hogy az iskolások testközelből, robotokkal, informatikai- és okoseszközökkel ismerhessék meg a digitalizáció világát. Az Alba Innovár missziója nemcsak az, hogy bevezetést nyújtson a robotikába, hanem hogy megtanítsa az ide látogató gyerekeket az algoritmikus gondolkodásra, valamint hogy fejlessze azon készségeiket, melyek elengedhetetlenek lesznek a jövő munkaerőpiacán.

A központ Székesfehérvár szívében, a Táncsics Mihály utca 7. szám alatt található, ahol egy kiállítási térrel, egy alkotóműhellyel és egy szabadulószobával várjuk vendégeinket. A diákok korszerű, 21. századi környezetben tanulhatnak robotikáról, mikroszámítógépek segítségével elsajátíthatják a programozás alapjait, készíthetnek 3D-s alkotásokat, és játékos környezetben ismerkedhetnek meg a legújabb informatikai trendekkel.

Az Alba Innovárt a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány hívta életre. Kiemelt támogatónk Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, amely így biztosítja, hogy szervezett körülmények között minden székesfehérvári diák ellátogathasson a központba.

Díjmentes Arconic szakkörök


Négy szakkör különféle témakörben

Részletek

Díjmentes nyílt napok az Arconic támogatásával


Ismét nyílt napok az Alba Innovárban!

Részletek

Iskolai csoportok


Hétköznap délelőttönként

Foglalás

Rólunk írták

Sárszentmihályi Zichy Jenő Általános Iskola 2018. 05. 21.

Alba Innovár – ahol a robotok életre kelnek
Sárszentmihályi Zichy Jenő Általános Iskola hetedikesei jártak nálunk

A 7. osztály május közepén a székesfehérvári Alba Innovár Digitális Élményközpontba látogatott. Az Élményközpont 2017 nyarán nyílt meg Székesfehérváron. "Célja, hogy az iskolások testközelből, robotokkal, informatikai- és okoseszközökkel ismerhessék meg a digitalizáció világát. Az Alba Innovár missziója nemcsak az, hogy bevezetést nyújtson a robotikába, hanem hogy megtanítsa az ide látogató gyerekeket az algoritmikus gondolkodásra, valamint hogy fejlessze azon készségeiket, melyek elengedhetetlenek lesznek a jövő munkaerőpiacán."

Alba Innovár – ahol a robotok életre kelnek 2018. 03. 09.

Alba Innovár – ahol a robotok életre kelnek
Mi is az Alba Innovár? És mit lehet ott csinálni?

Egy olyan hely ahol érdekes előadások keretében bárki meg tud tanulni programozni, akár Shrek is. Meg lehet nézni a 3D nyomtatókat, és akár még a 3D tervezőprogrammal is lehet dolgozni: megtervezni a saját házunk minimodelljét vagy akár saját neves kulcstartót is.
A 3D nyomtató egy olyan eszköz, ami háromdimenziós tárgyakat képes alkotni digitális modellekből. Jelenleg prototípus-készítésre használják főleg, de hamarosan az ipari és orvosi alkalmazásra is lehetőség nyílhat. Az additív gyártási eljárás vékony rétegek lerakását jelenti a hagyományos megmunkáláshoz képest, melynek során egy nagyobb nyers darabból választják le a felesleges anyagot.

Az Alba Innovár vendége volt a Vidi 2017. 12. 06.

Az Alba Innovár vendége volt a Vidi
A székesfehérvári digitális élményközpont meghívására hét játékosunk látogatott el a Táncsics utcába.

Juhász Roland, Pátkai Máté, Ezekiel Henty, Hársfalvi András, Mocsi Attila, Tamás Krisztián és Szabó Bence egy egészen új közegbe csöppent, hiszen a pálya helyett ezúttal digitális környezetben bizonyíthattak.

Látogatás az Alba Innovárban 2017. 11. 08.

Látogatás az Alba Innovárban
II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 7. A. osztálya

Az osztályunk november 8-án, szerdán a belvárosban lévő Alba Innovár nevű helyre látogatott, ahol rengeteg érdekes dolgot ismertünk meg. Az épületbe érve két részre osztottak bennünket. Az egyik csoport az emeleten kezdett, ahol elsősorban a 3D nyomtatással ismerkedhettünk meg, majd mi is megtervezhettük a saját modellünket. Miután mindenki kész lett ezzel, egy quizt töltöttünk ki a foglalkozás elején hallottakról.

Pályaorientációs napok 2017. 10. 10.

Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium 7. A. osztálya az Alba Innovárban

Iskolánk 7. A osztálya 2017. október 10-én az Alba Innovár Digitális Élményközpontba látogatott el. Hatalmas élmény volt mindannyiunk számára: kiróbálhattuk a programozást, nyomtathattunk 3D nyomtatóval, VR szemüveget próbálhattunk, digitális padlón tesztelhettük tudásunkat és volt, aki egy szabadulószobában tehette próbára magát. És akinek még nem lett volna elég ennyi 21. századi kaland, ráadásként két humanoid robottal is megismerkedhetett!

Köszönjük a lehetőséget!

Hírek

Projektnyitó rendezvény 2018. 10. 10.

Digitális felzárkóztatási program indul az Alba Innovárban

Az „Alba Innovár Digitális Felzárkóztatási Program I.” nyitórendezvényére került sor kedden a Hotel Magyar Királyban. Olyan érdekes témákról volt szó, mint a robotizáció és a negyedik ipari forradalom, vagyis az a gyors társadalmi-technológia változás, amely napjainkban zajlik.

Az Alba Innovár is csatlakozik a Székesfehérvári Királyi Napok programjaihoz2018. 08. 15.

Az Alba Innovár is csatlakozik a Székesfehérvári Királyi Napok programjaihoz

Az Alba Innovár Digitális Élményközpont augusztus 16-17-én 14-19 óra között megnyitja kapuit a Székesfehérvári Királyi Napok látogatói előtt. Humanoid robotbemutatóval, legolabirintus-, legoszumó versennyel, online játékkal várunk gyerekeket, fiatalokat - és az idősebb korosztályt is -, hogy bepillantást nyerjenek digitális világunkba. Megmutatjuk, hogyan működik egy korszerű 3D nyomtató, interaktív okospadlónkon és a virtuális térben különféle játékokat próbálhatnak ki.

Látogassanak el hozzánk, ismerjék meg a 21. század új, élményekkel teli digitális világát.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Tanévzáró sajtótájékoztató az Alba Innovárban2018. 06. 19.

Első tanévét zárta az Alba Innovár

Az országban elsőként világszínvonalú, csúcstechnológiájú digitális eszközöket és rendszereket ismerhetnek meg a diákok az Alba Innovárban. Egyedülálló az is, hogy a Székesfehérváron tanuló diákok közel harmada részt vett programjaikban: szakkörökkel, táborokkal, nyílt napokkal és más eseményekkel együtt összesen 5236 látogatója volt a központnak a 2017-2018-as tanévben.

Rendhagyó előadás2018. 05. 23.

Látványos kémia az Alba Innovárban

Dr. Murányi Zoltán, az egri Eszterházy Károly Egyetem Pedagógusképző Központjának főigazgatója tartott különleges kémiaórát fehérvári középiskolásoknak az Alba Innovárban. A kémiai reakciók sebességét szemléltető kísérletekben a hirtelen színváltozásoktól a lángokon át a gőzfelhőkig a kémia minden látványos eleme felvonult.

Galéria

8000 Székesfehérvár, Táncsics Mihály utca 7.

D
Í
J
M
E
N
T
E
S

N
Y
Í
L
T

N
A
P
O
K
Nyílt napjainkon megismerhetik az élményszerű tanulást, melyben diákjaink már nap mint nap részt vehetnek.